A Megavers a Diaszpórában 7 verseny eredményhirdetése és szakmai kiértékelése
Megavers a Diaszpórában 7 verseny helyezetteinek listája a zsűri összesített eredménye alapján:
- Blumenfeld Gulyasik Ariana Bianca
- Szekely Flynn Laszlo , Szekely Timea
- Marton David, Buda Godri Olivia
- Kassai Kaldor
Jövő reménysége díj: Szekely Flynn Ilona
A zsűri elnökének különdíja: Juhasz Botond
A KMKT különdíja: Zubovics Rae Lela
A magyarországi szakmai zsűri ezekkel a pozitív gondolatokkal értékelte a hetedik alkalommal rendezett Megavers a Diaszpórában versmondó versenyünket.
A zsűri elnöke. Pozsgai Zsolt író, rendező ezt írta:
“Kedves barátaim, nagy öröm volt ismét zsűrízni a Megaversben, amely egy nagyszerű hagyománnyá kezd válni. És látni a versenyzők fejlődését, és az egész verseny egyre értékesebb produkciókkal jelentkezik. Az elmúlt években többször elhangzott, hogy nem kell feltétlen olyan verseket választani, ami mindig elhangzik, unos untalan /mint például a “Falu végén kurta kocsma”/ és hasonlók, hanem keressenek a versenyzők eredetibb, hozzájuk közelebb álló műveket. Most ez már megtörtént, megjelentek új versek, klasszikusok és kortársak egyaránt. Olyanok, amelyek találkoztak a versmondó korából eredő problémákkal, mint például Székely Tímea produkciója, de sorolhatnék még. Annak is örülök, hogy láthatóan a szülők is megfogadták az elmúlt tanácsomat arra vonatkozóaan, hogy hagyják, hogy a fiatal magából építse fel a produkciót, a megértésben segítsenek neki, de a “kivitelezésben” csak módjával. Hadd jelenjen meg egy-egy produkcióban az ő tiszta lelkük, ne legyenek “idomítva” a szülők által. Ez vagy ezért mert tanácsoltam, vagy spontán módon megtörtént. Nagyon sok értékes produkció van ebben a sorozatban, sőt, szinte valamennyi az. Hogy lehet mégis sorrendet felállítani? Ha engem kérdeztek úgy, hogy azt nézem, a versenyző mennyire tekinti magáénak a verset, látom-e a szemén, hogy érti és élvezi. Olyan is van, hogy a versmondáson túl nagyon ígéretes színészi képességek is felszínre jönnek, mint például Székely Flynn László esetében. De nem feltétlen kell színészi alakítás, olykor elég a versmondáshoz a tiszta gondolatok hű tolmácsolása, ahogy például Zubovits Léla, Marton Dávid, Smucz Hanna, Blumenfeld Gulyásik Ariana Bianka esetében, gratulálok nekik is! És a többieknek is mind, akik távol az eredeti hazától a versek segítségével tartják életben magyarságukat. Ami tanács, megjegyzés lehet: nem biztos, hogy az a jó, ha egy családban többen ugyanazt a művet mondják el, mert ha az egyik jobb, azzal automatikusan hátráltatja a testvéreit, jobban örültem volna, ha mindenki más-más verset választ. Amúgy örvendetes, hogy családon belül több gyermek is benevezi magát, úgy látszik, nem akar senki lemaradni a testvére mögött. És ez nagyon jó, egy családban több hang, több produkció. A zsűriben vagyunk többen, nem tudom, a szavazásnál mi lesz a végeredmény, de a szokás ellenére és közzé teszem, hogy számomra mely produkció kerül az első háromra, de hangsúlyozom, ez csak az én véleményem. Első helyre Székely Flynn Lászlót javaslom, a Móricz-novella remek színészi játékkal megáldott előadásáért. Második nálam Székely Tímea, aki a hozzá illő, a szülőt a jövőről faggató verset mondta egyszerűen, letisztultan és hatásosan. Harmadik pedig Buda Olívia Csiga-lagzija, mely a nagyon fiatal versenyző üde és vidám előadásában nem mindennapi élmény. Remélem, a Megavers-sorozat még sokáig tart, és a szervezők továbbra is megtisztelnek azzal, hogy zsűritagnak kérnek fel. Rendkívül üdítő és lelkesítő ennyi tiszta lelkű versmondó produkciójának megismerése. Gratulálok mindenkinek!
Bereki Anikó az MTVA Nemzetiségi és Külhoni Főszerkesztőség szerkesztő-műsorvezetője, a zsűri tagja így üzent:
“Gratulálok a gyerekeknek és a szüleiknek, akik joggal lehetnek büszkék! Élmény volt meghallgatni ezeket az ügyes, tehetséges gyerekeket! További sok sikert kívánok nekik! Helyezésre javaslom Blumenfeld Gulyásik Ariana Biankát, akinek érett, tudatos a versmondása, ami szép beszéddel, hangképzéssel párosul, Székely Tímeát, aki jól hangsúlyoz, tudatosan használja a gyorsításokat, szüneteket, figyelt a hangerőre, szépen beszél. Marton Dávidot, aki Jól értelmezte a verset, akinek tetszett a hangsúlyozása, arcjátéka, Zubovics Rae Lélát, aki korához képest nagyon szépen beszél, hangsúlyoz, figyel a szünetekre. Székely FLynn Lászlót, akinek színes az előadásmódja, beleélte magát a történetbe, jól érzékeltette hangjával a párbeszédes részeket, tetszett az arcjátéka. Ha lehetne különdíjra javasolnám Székely Flynn Ilonát, 5 éves kislányt.”
Anyaként és három kislány keresztanyjaként – érthetően- elsősorban – azt nézem, hogyan hatnak rám az előadások. Magam is végigjártam az utat, ahol arra törekedtem, hogy a gyermekemnek természetes legyen, hogy ismerje a verseket, magyar költők verseit, értse azokat. Mind tudjuk, hogy még felnőtt létünk legváratlanabb pillanataiban is, hogyan kerül felszínre egy-egy sor, gondolat, hogy érzelmeink, cselekedeteink vagy épp a mindennapi történéseink hogyan hívnak elő, akár gyerekkorunkban megtanult sorokat. Vagy épp egy-egy érzelmi állapot hogyan ösztönöz arra, hogy levegyünk a polcról egy verseskötetet, újak után kutassunk, hogy megismerjük a költőt és a vers létrejöttét. Ha mi, szülők átadjuk ezt a gyermekeinknek, nemcsak egy életre szóló ajándékot nyújtottunk számukra, de abban is biztosak lehetünk, hogy a magyar nyelv szerte a világon mindenhol fennmarad. Különösen felelősségteljes feladat ez a diaszpórában élő magyar családok számára. Szülők és gyermekek, akik nem az anyanyelvi környezetben töltik napjuk jelentős részét, nagy energiákat mozgatnak meg ilyenkor, én pedig ilyenkor jólesően pityergek egy-egy produkció hallatán. 🙂 Persze igyekszem nem kizárólag emocionális szempontok alapján dönteni. Figyelem a környezetemben családokat, beszélgetek pedagógusokkal és mióta ez a mára már hagyományosnak nevezhető kezdeményezés elindult, tudatosan koncentrálok arra, hogy ezek a korosztályok hogyan viszonyulnak a versekhez. Rajtunk múlik. És saját példából tudom, hogy a a vers szeretete- ha jól csináljuk – öröklődhet. Mert a lányom is ugyanazzal a lelkesedéssel tanítja a kisfiát, ahogy én tettem húszon évvel ezelőtt. Gratulálok Mindenkinek! Találkozzunk jövőre is!
Kancsár Orsolya igazgató, szinész, rendező és Varga Bálint művészeti vezető, szinész, rendező a Szegedi Pinceszínház vezetői erdélyi fellépésük miatt, csak a helyezettek nevét küldték el, most nem volt módjukban hosszabb véleményezésre.
A zsűri további tagjai elfoglaltság miatt ebben az évben nem vettek részt a zsűrizésben.
Mindenkinek nagy szeretettel köszönöm a támogatást.
Szívből gratulálok mindenkinek! A Megaversben mindenki nyertes!